A washingtoni vizit – új megvilágításban

„Ha Orbán továbbra is kijátszani igyekszik majd a három nagyhatalmat egymás ellen, leginkább Amerikától kell tartania, hisz az mindenképp a szövetségesi rendszeren belül kívánja tartani Magyarországot, másfelől az oroszok és kínaiak sem veszítenek sokat, ha ejtik Orbánt. A miniszterelnök fideszes legitimitása viszont komolyan meggyengülhet, ha bebizonyosodik: teljes kudarc az, ami eddig épült, s az Amerika-ellenes hisztéria legalább annyit ártott az országnak, mint az oroszokkal és kínaiakkal kialakított több, mint baráti viszony.”

Bár a washingtoni kormányzati források továbbra is hallgatásba burkolóznak a május 13-i Orbán-látogatás mögött meghúzódó célokkal kapcsolatban, elemzői körök egyre újabb rétegeit tárják fel, adott esetben sejtetik a Trump-Orbán találkozó valódi hátterének. Nyilvánvaló, a találkozó a magyar miniszterelnökkel elnézőbb Fehér Ház és a kevésbé elnéző State Department közötti egyfajta kompromisszum eredménye volt, de ma már nem engedményként tárgyalja a legtöbb, a döntésre rálátó forrás az eseményt, inkább egy folyamat kezdetéről beszélnek, melynek célja Orbán belehajszolása egy olyan döntésbe, amelyet az eddig mindenképpen el akart kerülni.

Az időzítés is emelte Orbán számára a tétet és a vonzerőt – egyben elaltatta óvatosságát – az európai parlamenti választások előttre téve a találkozót.

Mindezek tükrében az eleve meghirdetett témák – fegyvervásárlás, az olajimport további diverzifikálása – mellékes szál, a megbeszéléseken ennél nagyobb súlyt kapott a Pekinghez és Moszkvához fűződő különleges viszony, s ez utóbbit illetően Ukrajna euro-atlanti közeledésének Magyarország általi blokkolása. Különösen annak tükrében, hogy a Nyugat számára eddig favoritként kezelt Petro Porosenko volt elnök megbukott a legutóbbi választásokon s ezzel kinyílt, de legalábbis sokkal bizonytalanabbá vált az ukrajnai helyzet. Ma már mindenki ezekről a szempontokról beszél, kiemelve: a magyar miniszterelnök hirtelen elkerülhetetlen választási helyzetbe került, márpedig a lehetőségek teljességgel összeegyeztethetetlenek az eddig vitt magyar politikával.

Ha ez így van, akkor felül kell vizsgálni azt a korábbi vélelmet – ezt egyébként magam is osztottam –, hogy Orbán washingtoni látogatása nettó segítség és legitimáció azoknak az erőknek, amelyek szélsőjobboldali összefogást próbálnak kovácsolni Európában az eddig épített demokratikus rend megdöntésére. A kényszer, ami a magyar miniszterelnökre nehezedik ugyanis nem, hogy erősítené, de jelentősen gyengíteni fogja nemzetközi tekintélyét, befolyását, szövetségesi potenciálját, így súlyát is egy efféle szélsőjobbos összefogásban.

Orbán 20 perce a Fehér Házban.

Mivel is kell Orbánnak szembenéznie?

Ha a washingtoni elvárások bármelyik elemét teljesíti, akár Moszkva-Kiyv, akár a „kínai nyitás” vonatkozásában, eddig vitt politikája egy csapásra elveszíti értelmét, az attól remélt haszonról nem is beszélve. A rá leselkedő kockázatok közül az egyik legnagyobb, hogy Orbán további renitenciája Trump alulmaradását hozza magával annak State Departmenttel vívott iszapbirkózásában. Állítólag Washingtonban többször hányták a Fehér Ház-i adminisztráció szemére, hogy miért kell elnézni Orbánnak olyan cselekedeteit – ráadásul „házon belül” (euro-atlanti szövetségesi viszony) –, amilyeneket a „házon kívüli” Nicolás Maduro venezuelai elnöknek Washington nem néz el?

A legjellemzőbb e téren a Bush elnök által valaha Budapestre küldött – végtelenül korlátolt – egykori nagykövetnek, April Foley-nak a The Washington Times-ban napvilágot látott minapi cikke, melyben ugyan agyba-főbe dicséri Orbánt és Szijjártó külügyminisztert, hogy aztán hozzátegye: a magyar-orosz és magyar-kínai kapcsolatokban egy gyökeres fordulat Washington számára prioritás, s annak elmaradása tekintetében nincs pardon.

Ugyanilyen meghatározóak azok az érdekek, amelyek Peking és Moszkva szándékait mozgatják. Igaz, mindkét nagyhatalom számára Orbán csak egy, méghozzá nem is a legfontosabb lehetőséget jelentette saját céljaik elérésében. A Budapest-Belgrád vasútvonal megépítése Orbánnak és Aleksandar Vučić szerb elnöknek fontosabb, mint Pekingnek, elvégre a kínai áruk európai beáramlása volumenében ezerszer nagyobb a pireuszi, nápolyi, rotterdami, hamburgi stb. kikötők révén, mint ezen a vasútvonalon. Viszont annak megépítése Belgrád uniós kötődését növelné, márpedig Szerbia csatlakozása az unióhoz ezen a fejlettségi és politikai elkötelezettségi szinten legalább akkora katasztrófa lenne, mint Orbán személyes jelenléte ugyanott.

Orosz szempontból is jócskán leértékelődött a magyar miniszterelnök, elvégre az a kém és befolyási hálózat, amit Moszkva oly nagy gonddal építgetett a kontinensen, ma már tettre kész. (Persze nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy az orosz ügynökök és bűnözők Magyarországon keresztül az elmúlt közel tíz évben, feltűnés mentesen eláraszthatták Európát.) Ráadásul a magyar diplomácia ma már nem jut hozzá a legfontosabb NATO-titkokhoz, így nincs esély arra, hogy azokat illetéktelenekkel – netán épp oroszokkal – megoszthassa.

És a Fidesz magyarországi mozgástere szempontjából sem egyszerű a helyzet, márpedig tudjuk, a miniszterelnök számára ennél nem létezik fontosabb dolog. Ha Orbán továbbra is kijátszani igyekszik majd a három nagyhatalmat egymás ellen, leginkább Amerikától kell tartania, hisz az mindenképp a szövetségesi rendszeren belül kívánja látni Magyarországot, másfelől az oroszok és kínaiak sem veszítenek sokat, ha ejtik Orbánt. A miniszterelnök fideszes legitimitása viszont komolyan meggyengülhet, ha bebizonyosodik: teljes kudarc az, ami eddig épült, s az Amerika-ellenes hisztéria legalább annyit ártott az országnak, mint az oroszokkal és kínaiakkal kialakított több, mint baráti viszony.

#Orbán #Trump #Moszkva #Peking #Kiyv #Kijev #FehérHáz #Washington #USA #StateDepartment #Foley