A kínai hitelek ára
- Ara-Kovács Attila
- 2018. máj. 22.
- 3 perc olvasás
„Nem véletlen a Peking számára nagy kihívást jelentő amerikai fellépés gazdasági terjeszkedésének visszaszorítására, s az sem, hogy alig egy hónapja, a 28 uniós tagállamból 27 nagykövete útján tiltakozott a kínai dömpingáruk exportja és Peking politikai jellegű befolyásgyakorlása ellen. Az egyetlen kivétel – jellemző módon – a magyar kormány volt, melynek nagykövete nem csatlakozott az uniós tiltakozáshoz."
A Kínai Kommunista Párt múlt októberben lezajlott 19. kongresszusa alkotmányos erőre emelte az „Egy övezet, egy út kezdeményezést” (Új Selyemút, angol rövidítést: BRI), és ezzel megteremtette annak anyagi alapjait. Nem kis pénzről van szó – első lépésként mintegy 8 ezer milliárd dollárról –, aminek kockázatait annak fényében kell mérlegelni, hogy a kínai államadósság önmagában véve is nagy. Ha Kína komolyan gondolja a kezdeményezést, akkor ez a 8 ezer milliárd csak csepp a tengerben. Egy korábbi, az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) által publikált elemzés azt próbálta igazolni, hogy egyedül Ázsiában a 2016-2030 időszakban legalább 26 ezer milliárd dollár beruházásra lesz szükség ahhoz, hogy az 3-7 százalékos termelésnövekedést produkáljon, illetve, hogy olyan fejlesztéseket tegyen lehetővé az iparban és az oktatásban, melyek megalapozott pozitív változásokat idéznének elő a következő évtizedekben.
Másrészt persze érthető Xi Jinping (Hszi Csin-ping) elnök igyekezete, amellyel országát minden eszközzel arra ösztönzi, hogy előre meneküljön. Egyelőre a kínai áruk előállításának költségében – tekintettel a nagy volumenre – nincs a világon tényleges versenytárs. Ám az is nyilvánvaló, hogy a „második” és „harmadik világ” feltörekvő államai – mindenekelőtt India és Brazília – e téren idővel könnyen lekörözhetik Kínát. Xi elnök mozgásterét főként ez határozza meg, s az, hogy a következő évtizedekben megoldja országa égető nyersanyaggondjait. Az Új Selyemút néven elhíresült kezdeményezés a legjelentősebb vállalkozás, mely a jelenlegi tervekben megoldást hozhat Kína számára mind áruinak olcsó exportjára, mind pedig a szükséges nyersanyagok importja tekintetében.
Az Új Selyemút szárazföldön, vízen, levegőben és a kibertérben fogja összekötni Kínát azokkal a régiókkal, ahova exportálni szeretne, s ahonnan a nyersanyagokat – különösen a szénhidrogént és a ritka fémeket – beszerezni kívánja a következő száz évben. Európáról, Ázsiáról és Afrikáról van szó, ahol a gazdasági érdekek mellett már most feltűntek a többi nagyhatalmat – így elsősorban Washingtont és Brüsszelt (azaz az Európai Unit) – irritáló politikai érdekek is. Nem véletlen a Peking számára nagy kihívást jelentő amerikai fellépés gazdasági terjeszkedésének visszaszorítására, s az sem, hogy alig egy hónapja, a 28 uniós tagállamból 27 nagykövete útján tiltakozott a kínai dömpingáruk exportja és Peking politikai jellegű befolyásgyakorlása ellen. Az egyetlen kivétel – jellemző módon – a magyar kormány volt, melynek nagykövete nem csatlakozott az uniós tiltakozáshoz.
Van azonban a kínai expanziónak egy másik kockázatos következménye is: a drága – azaz szokatlanul magas kamatú – kínai hitelek, melyeknek számos apróbb állam kleptokrata politikai elitje nem tud ellenállni. Ez a politika hosszú távon olyan adósságot fog az érintett államok társadalmának örökül hagyni, mely komoly instabilitás forrása lehet. Ezek az elitek nyilvánvalóan ma akarják rátenni kezüket a felvett kölcsön egy részére, azok a források – így a Kínai Fejlesztési Bank (CDB), a Kínai Export-import Bank (CEximB), valamint a Kínai Agrárfejlesztési Bank (ADBC) – amelyek kínai részről biztosítják a pénzt, egyáltalán nem követelnek meg olyan átláthatóságot, amit a Világbank vagy az IMF a kínainál jóval olcsóbb hitelei feltételeként.
Nemrég felmérés készült arról, hogy 68 államban tűnik máris valószínűnek újabb komoly hitelválság az oda folyósított kínai források miatt. A beruházások egyértelműen a kínai árucikkek célba juttatását szolgálják, így főként a vasúthálózat korszerűsítését jelentik (amilyen egyebek mellett a Belgrád-Budapest vasútvonalé), kikötők bővítését (Pireusz gyakorlatilag már kínai kézen van, de hasonló terjeszkedés tapasztalható Velencében, Nápolyban, Marseille-ben, Rotterdamban és Hamburgban), valamint a légikikötők bővítése (beleértve a Liszt Ferenc repülőteret is). Ugyanakkor az ezekért a beruházásokért nyújtott hiteleket az adott államoknak kell majd a következő évtizedekben megtéríteni.
Az elemzés kitér arra, hogy az említett közel hetven állam közül nyolcban már most rendkívül kockázatos a helyzet, mert akár rövidtávon is bedöntheti a gazdaságot a kezelhetetlen adósságállomány, így Pakisztánban, Dzsibutiban, a Maldív szigeteken, Laoszban, Mongóliában, Montenegróban, Sri Lankán, Tadzsikisztánban és Kirgizisztánban. Pakisztán teljes külföldi hiteltartozását például 62 milliárd dollárral növelte a selyemútra költhető kínai hitel. Dzsibuti külföldi hiteltartozásának 82 százaléka származik hasonló forrásból. Kirgizisztán esetében a tartozás 37 milliárd dollár. Ismerve ezeknek az államoknak a teljesítőképességét és gazdaságuk-társadalmuk permanens válságait, a törlesztés jövőbeni teljesítése igen bizonytalannak tűnik.
