Antiszemita hangzavar és hallgatag félelem – Netanjahu Budapesten
„Két olyan miniszterelnökről van szó, akik páriának számítanak a világban, s hatalmukat csak a legalantasabb politikákat felvállalók támogatása tartja fenn. Ez vezette őket egymáshoz s ez tartja meg őket sajátos kényszerpályáikon.”
Idén van félévszázados évfordulója annak, hogy Izrael megvívta „második” államalapító háborúját. 1967 nyarán, több mint kétezer év után Jeruzsálem ismét a zsidóság fővárosa lett, és a Siratófal visszakerült az egyetemes történelembe. Nem csak a zsidók diadala volt ez, de mindenkié, akinek kultúráját azok a könyvek alakították és tartották meg, amelyeket zsidók írtak – ma már tudjuk – nem csak önmaguknak.
Jövőre lesz hetvenedik éve annak, hogy a zsidóság megvívta „első” államalapító háborúját, 1948-ban. Ez hozta létre magát az országot, s a holokauszt után végre otthont adott a zsidóságnak. Olyan otthont, amit nem csak az ott élők mondhatnak magukénak, hanem Ábrahám utódainak mindegyike, bárhol is éljen.
E két esemény – két háború – teremtette meg azt az ethoszt, amely a közel hatezer éves múlt hagyatékából világra segített egy sikeres nemzetet, erőteljes demokráciával, életképes gazdasággal, és a jövőre nyitott világképpel. Izraelt támogatni nem csak azt jelenti, hogy az ember elkötelezettje a zsidók ügyének, hanem azt is, hogy elkötelezettje a demokráciának, a nyugati értékeknek. Egyikből sincs túl sok a világnak azon a részén, ahova a véletlenek vagy a gondviselés – ki így gondolja, ki úgy – a kiválasztott népet vetette és máig megtartja. A zsidóságnak nem, hogy joga van ott élni, ahol 1967-ben az ország határait megvonták, de kötelessége is; ez egy misszió, mely elől e nép nem térhet ki, nekünk pedig nem egyszerűen tisztelnünk kell ezt, de szolidárisan segíteni is ezt a missziót.
E szolidaritás mögött nem állhat politikai megfontolás, sem jobboldali, sem pedig baloldali.
Elég körbenézni Budapest utcáin, hogy a kormány nyílt antiszemita propagandájával lépten-nyomon szembetalálkozzunk. A kormányzati hírforrások, már nem is annyira bujtatott, kódolt formában, egyenesen nyílt antiszemita tartalmakat osztanak meg híveikkel, s próbálják azokat egyre szélesebb körben elfogadottá tenni. A magyar zsidóság félelemben él, s vele fél mindenki, aki számára mindennél fontosabb maradt az a demokratikus társadalmi kibontakozás, ami 1989 után Magyarországon elindult. Ma itt mindenki zsidó, aki a demokráciát félti és védi.
Ilyen körülmények között látogatott el Izrael miniszterelnöke Magyarországra. Nem azért, hogy felháborodását kifejezze, nem azért, hogy a magyar zsidóság és a demokrácia védelmére keljen. Hanem épp ellenkezőleg: azért, hogy hitelt és támogatást nyújtson annak a politikusnak, aki személyesen felelős az antiszemitizmus felélesztéséért, legitimálásáért. Netanjahu látogatása azt üzeni a világnak: Orbán antiszemita politikája tulajdonképpen nem antiszemitizmus.
Persze tudjuk, két olyan miniszterelnökről van szó, akik páriának számítanak a világban, s hatalmukat csak a legalantasabb politikákat felvállalók támogatása tartja fenn. Ez vezette őket egymáshoz s ez tartja meg őket sajátos kényszerpályáikon.
Mindeközben Izrael egy erős, demokratikus állam, egyelőre érintetlen intézményrendszerrel. Egész biztosan túléli azt a korszakot, melyet a jelenlegi miniszterelnök rákényszerít. Magyarországnak nincs ilyen szerencséje, a demokrácia romokban hever, intézményei vagy eltűntek, vagy működésüket következmények nélkül figyelmen kívül hagyhatja a kormányzat. Gazdaságát csak az uniós lélegeztető-gép tartja életben. A kormányzás szaporodó hisztériái ugyanakkor a drámai végkifejlet közelségét sejtetik.
Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor miniszterelnök lehet, hogy különbözőképpen látják a világot, de érdekeik azonosak. Mi sem jelzi ezt jobban, mint a civil társadalom elhallgattatására tett magyar és izraeli kísérletek párhuzamai. Netanjahu magyarországi jelenléte nem a kölcsönös és egyébként jól működő gazdasági, kulturális kapcsolatoknak szól, hanem beiratkozás egy klubba, melynek Putyin, Erdoğan és Orbán már tagja. Ez sem Magyarországnak, sem pedig Izraelnek nem jó.
