Magyar, román – két jómadár
„Minthogy a román szocdemek és a jobboldali államfő között továbbra is kíméletlen állóháború zajlik, érdekes, de nem megmagyarázhatatlan helyzetet produkál, ha Orbán nyíltan a baloldallal szűri össze a levet a román jobboldal rovására. Nem megmagyarázhatatlan, merthogy a szociáldemokraták jelenleg nacionalistábbak, populistábbak, mint politikai ellenfeleik. És az is segíti nekik a közös hangot megtalálni Orbánnal, hogy hasonlóképpen szemérmetlenek az uniós forrásokból származó pénzek eltüntetésekor, nemkülönben a saját maffiaállam kiépítésében.”
Néhány hete, a legnagyobb titokban Budapesten járt Victor Ponta, volt román miniszterelnök, a Román Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke. Látogatásának egyetlen célja, hogy találkozzon Orbán Viktorral, ami meg is történt. Látszólag a dolog nagyon különös, sőt megmagyarázhatatlan; 2014-ben ugyanis Ponta még a Magyar Szocialista Pártnak, személyesen Mesterházy Attilának kampányolt. Ráadásul az elmúlt években számos pengeváltás volt a Fidesz és a román baloldal között.
Ám történt egy különös dolog tavaly ősszel. Amikor a Fidesz soraiból felhangzottak az első Soros Györgyöt és a Közép-európai Egyetemet (CEU) bíráló hangok, Ponta gyorsan rezonált az induló magyarországi kampány antiszemita felhangjaira, kifejezvén azon meggyőződését: a román kormánynak is hasonlóképpen kellene eljárnia a gazdag filantróppal szemben, hisz az Romániában is destabilizálni akarja a fennálló viszonyokat.
A bizarr közeledésnek azonban ez csak következménye volt, de nem oka. Úgy tudni, a találkozót – a legnagyobb titokban – Orbán Viktor kérte, ám ez nem jelenti azt, hogy Pontától távol állna ebbe az irányba nyitni. Vegyük sorra a két politikus lehetséges indokait.
Orbán szempontjából a háttérben a V4 válsága áll. Az utóbbi időben számos alapos elemzés tárgyalta, hogy az Oroszországhoz fűződő eltérő viszony miatti feszültség a magyar-lengyel kapcsolatokban gyakorlatilag megbénította a szervezetet. Az Angela Merkel és Emmanuel Macron ígérte európai politikai ritmusváltás, az integráció felgyorsításának szorgalmazása pedig Ausztriát, Csehországot és Szlovákiát egy, a V4-es konstrukciót kiváltó külön megállapodás megkötésére bírta (Slavkovi nyilatkozat). Ez utóbbi elhatározásban az is benne van, hogy az említett másik két V4-es állam nem akar osztozni abban az izolációban, melybe Orbán Magyarországot és önmagát belenavigálta; Bécs pedig csak élt a kínálkozó lehetőséggel, hogy az új szövetség révén a térség egyik kulcsállamává váljon.
Orbán ajánlata Pontának úgy szólt, hogy a maga részéről örömmel látná Bukarestet is a szervezetben, s ezért latba veti befolyását, lévén, hogy jelenleg Magyarország adja a Visegrádiak soros elnökségét. Az, hogy mit szól ehhez a konstrukciót épp elhagyni készülő másik három ország, abba belegondolni is rémisztő, és ez sok mindent elmond azokról a kényszerpályákról, melyeket a magyar kormány már egy ideje elkerülni nem, csak túlélni próbál.
Persze, ha Orbán nem is egy V5-ök létrehozására törekszik, hanem a felbomló V4 valamilyen helyettesítésére egy Budapest-Bukarest tengellyel, az már egy sokkal érdekesebb kísérletnek tűnik. Igaz, az oroszokhoz fűződő viszony és az azonosulás a washingtoni célokkal a két országot – Magyarországot és Romániát – már rég két teljességgel ellentétes pólusra helyezte, viszont Ponta e téren nem feltétlenül azonosul az aktuális román kormányzati állásponttal. Teheti, hisz nem a szociáldemokrata párt, hanem Klaus Johannis elnök befolyása a meghatározó mind az orosz, mind pedig az amerikai relációban. Ugyanakkor PDS politikusok nem egyszer utaltak már rá, hogy Ponta – ha módjában állna – visszafogottabbá tenné a Putyint ért bukaresti bírálatokat. Ráadásul számára különösen sérelmes, hogy miniszterelnöki és pártelnöki kiebrudalásában az a különleges korrupcióellenes ügyészség (DNA) játszotta a kulcsszerepet, melynek az eltökélt washingtoni támogatás ad erőt. Tehát Washington befolyását érdekében állna némileg mérsékelni.
Másfelől Románia számára nem egy utolsó szempont valamilyen stratégiai kötődés a közép-európai államokhoz, legrosszabb esetben akár egyedül ahhoz a Magyarországhoz, mely – mint ismeretes –eddig következetesen meggátolt minden román igyekezetet, hogy az tagja legyen a Visegrádi csoportnak. Ponta ezt akár diadalmas sikerként is felmutathatná egyszer.
Minthogy a román szocdemek és a jobboldali államfő között továbbra is kíméletlen állóháború zajlik, érdekes, de nem megmagyarázhatatlan helyzetet produkál, ha Orbán nyíltan a baloldallal szűri össze a levet a román jobboldal rovására. Nem megmagyarázhatatlan, merthogy a szociáldemokraták jelenleg nacionalistábbak, populistábbak, mint politikai ellenfeleik. És az is segíti nekik a közös hangot megtalálni Orbánnal, hogy hasonlóképpen szemérmetlenek az uniós forrásokból származó pénzek eltüntetésekor, nemkülönben a saját maffiaállam kiépítésében.
Ponta mindenképp vissza akar térni a hatalomba, az államfő választás ideje vészesen közeledik, 2019-ben lesz a voksolás, s akkorra a román politikus maga mögött kívánja hagyni a karrierjét kettétörő vádak emlékét, ebben pedig az is segíthet neki, ha olyan – a belpolitikát is formálni képes – sikereket mutathat fel, mint amilyeneket Orbán most felcsillantott előtte.
És Orbán számára sem lesz haszontalan jóba lenni a román kormánypárttal, különös tekintettel a 2018-as magyar választásokra. Úgy tudni Ponta kész és képes visszautasíthatatlan koalíciós együttműködést ígérni a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, melytől ez utóbbit a magyar miniszterelnök eddig mindig is óvta, de ez már a múlté. A magyar párt mehet a koalícióba, hisz kormánytagként és az Orbánnak lekötelezett Ponta segédletével megsokszorozhatja mozgósító erejét, hogy kettősállampolgár választói 2018-ban a Fideszre voksoljanak. Ráadásul nagyobb számban, mint eddig bármikor.
