Egy amerikai Varsóban
„Mindennek fényében Trump nem tesz most mást, mint folytatja azt, amit Vlagyimir Putyin elkezdett – feltéve, hogy beigazolódnak azok a gyanúk, melyek már egy ideje élnek és gyarapodnak az elnök és némely kelet-európai politikus konvergáló érdekeiről. Egy efféle újtípusú, unióellenes együttműködés helyébe léphet annak, amit V4-két ismertünk eddig, s ami persze sohasem funkcionált normálisan, de deklarált célja mégis legalább a négy érintett ország uniós integrációjának segítése volt.”
Amint közeledik Donald Trump kelet-európai, egész pontosan varsói látogatásának időpontja – erre feltehetően július 6-án kerül sor –, úgy szaporodnak azok a kijelentések, melyek szerint az amerikai elnök igyekszik majd élére állni annak az unió-ellenes küzdelemnek, melyet térségünk egynémely politikusa már egy ideje folytat. Tulajdonképpen Trumpnak minden oka megvan erre, legalábbis azon elképzelései alapján, melyek választási kampányának vezérmotívumaiként is feltűntek.
1. Tudjuk, hogy számtalan ok miatt ellene van az európai integrációnak. Gazdasági konkurenst egyszerre lát az unióban, miként ideológiai kihívót is. Bár az Egyesült Államok gyorsabban és hatékonyabban lábalt ki a 2008-ban szinte mindenkit maga alá gyűrő válságból, ezt főként olyan gazdasági lépéseknek köszönhette, melyeket – mint 21. századi reformokat igénylőket – Trump és a hozzá közel állók elutasítanak. Az elnökhöz – ezt többször hangsúlyozta is – a 20. század termelési és beruházási módozatai állnak közelebb, melyek egyszer már „naggyá tették Amerikát”. Európa – legalábbis annak nyugati fele – mára felismerte ezt, s a németországi, skandináv irányváltás be is indította a gazdaságot felfelé. Emmanuel Macron pedig azzal nyert, hogy megígérte kampányában a reformokat és a gyökeres átalakítást.
2. Trump kifejezetten ellenséges Németországgal szemben, ami megint csak logikus. Berlin az integráció legelkötelezettebb tényezője, ráadásul nyílt ellenszenvvel viseltetett azzal a produkcióval szemben, amit Trump kampánya során, illetve megválasztása óta nyújtott. Arról is hallani lehet, hogy az oroszokkal fenntartott gyanús kapcsolatait ugyan egy volt brit hírszerző fedte fel először, de mögötte ott húzódott a háttérben a német hírszerzés (BND), mely jelenleg többet tud e kapcsolatokról, mint az Egyesült Államok hivatalos szervei.
3. Pont ezek a szivárgó információk tették nyilvánvalóvá Trump álláspontjának harmadik sarkalatos elemét, ami nem más, mint az oroszokhoz, s személy szerint Putyinhoz fűződő – enyhén szólva – feltűnően kritikátlan, néha-néha pedig gyanúsan baráti viszony. Egyszerre mélyítette el ezeket a kapcsolatokat Trump mocskos múltja, melynek az oroszok nem csak tanúi, de részesei is lehettek; valamint az Európai Unió jelenével és jövőjével szemben érzett közös ellenérdekeltség.
Mindennek fényében Trump nem tesz most mást, mint folytatja azt, amit Vlagyimir Putyin elkezdett – feltéve, hogy beigazolódnak azok a gyanúk, melyek már egy ideje élnek és gyarapodnak az elnök és némely kelet-európai politikus konvergáló érdekeiről. Egy efféle újtípusú, unióellenes együttműködés helyébe léphet annak, amit V4-ként ismertünk eddig, s ami persze sohasem funkcionált normálisan, de deklarált célja mégis legalább a négy érintett ország uniós integrációjának segítése volt.
Az új együttműködésnek a kereteit a jobboldali lengyel elnök, Andrzej Duda jelölte ki, amikor bejelentette: újjáéleszti Józef Piłsudski marsall Intermarium (Międzymorze) nevű egykori– az első világháború utáni– kezdeményezését. Ez a három tenger (Adria, Fekete, Balti) közzé eső kis államok, valamint Ukrajna és Fehéroroszország szövetsége lett volna, egyfajta önvédelemül a térség nagyhatalmai, főként Németország ellenében. A kezdeményezés eleve halva született már csak azért is, mert az érintett államok olykor élesen eltérő érdekeit nyilvánvalóan képtelen volt egy irányba rendezni.
Most sincs ez másként. Míg a magyar és a szlovák miniszterelnök, valamint a cseh elnök nyíltan kollaborál Putyinnal, addig két további – és az említetteknél jóval jelentékenyebb – állam, Lengyelország és Románia harcosan orosz-ellenes.
A csoportból egyedül Szlovákia és Szlovénia tagja az euróövezetnek. Bár ha a Merkel-Macron tengely feltételül szabja – mint ahogy ez olykor felsejlik –, hogy a felkészült államok csak akkor válhatnak a mag-Európa részeivé, ha maguk is bevezetik az eurót – erre Csehország, Lengyelország, sőt Románia is alkalmas –, Orbán Viktor aligha teheti meg ezt a lépést, hisz azonnal elveszítené a gazdasági folyamatokra gyakorolt totális befolyását, ami viszont szükséges ahhoz, hogy hatalmi monopóliumát megőrizze.
És az érdekellentéteket hosszan sorolhatnánk még.
Mindez arra utal, hogy az Intermarium elgondolásból még annyi sem lesz, mint amennyit a V4-nek sikerült összehoznia; annál is inkább, mert nem valamiért, hanem valami ellen szerveződik. Ám a július 6-i varsói esemény, annak belső interpretálása, netán ha még valamilyen megállapodás is születnék, egyértelműsíteni fogja Trump elszántságát és tényleges erejét. És Európának e tudásra és bizonyosságra igencsak szüksége van. Bár az elnök mozgástere továbbra is rendkívül szűk, ám az a példátlan ideg- és hidegháború, amit Trump közel-keleti útjával előidézett, s ami kibillentette az amúgy is törékeny térségi egyensúlyt, Európa vezetői számára is tanulságos kell, hogy legyen.
