Európa és Trump
„Megfontoltabb és eredményesebb lehet az a taktika, amit akár a csehek és szlovákok vagy a lengyelek és románok választottak. E kormányok magatartását ugyanis nem a Trumphoz, hanem az Amerikához fűződő viszony határozta meg korábban is, akárcsak most.”
Nate Silver, a FiveThirtyEight című blog alapító-főszerkesztője érdekes cikket írt a napokban arról, hogy Európának nem kell Donald Trump. Mi több, Trump politikai kurzusa erőt ad a liberalizmusnak és elszánttá, sőt újból hitelessé teszi a liberális demokráciában hívő politikai erőket. Azt egyelőre felelőtlenség lenne megjósolni – állapítja meg Silver –, hogy ez évtizedekre diszkreditálja-e a nacionalista, globalizációellenes, szélsőjobbos populizmust, de tény: az a négy és fél hónap, melyet Trump a Fehér Házban töltött, ismét érveket adott a liberalizmusnak.
A szerző nemcsak tényszerűen sorolta fel a múlt év novembere óta lezajlott európai választásokat, de kijelentette: annak az európai politikusnak, aki Trumppal szemben pozicionálta magát, látványosan nőtt a támogatottsága; azok viszont, akik az amerikai elnök szimpátiájában részesültek – Marine le Pen vagy Theresa May – hirtelen nagyot vesztettek.
A kérdés csak az – tehetjük hozzá –, hol tart mindebben Kelet-Európa? Megszületett-e vagy megszületni látszik-e itt is egy ilyen felismerés? Elvégre jövőre Magyarországon is választások lesznek.
Érdemes néhány fontosabb államot sorra venni, s megnézni, mit adott hozzá és mit vett el a kelet-európai politikai érvektől és érvekből Trump amerikai győzelme és a fél évvel azt megelőző Brexit?
A Brexit hatásait könnyebb felmérni: azt gyakorlatilag mindenki egy rendkívül káros folyamat kezdetének tekinti. Ki azért, mert abban a trumpi populizmust és a nacionalizmust látja, Európa egységének megbontását, biztonságának meggyengítését. Ki pedig azért – ilyen Orbán Viktor – mert ezzel elveszített egy Európa-ellenes uniós szövetségest. A Brexittel Nagy-Britannia mindent eltékozolt, amit a kontinensnek jelentett és adott a második világháború idején.
Trump megítélése e téren kevésbé egyértelmű, ám épp ezért fokozottan érdekes. Kelet-Európa két meghatározó állama, Lengyelország és Románia nem feltétlenül örült Trump megválasztásának, de ügyes diplomáciájukkal sikerült mindkettőnek távolságtartónak maradnia, s ezzel megerősítették elkötelezettségüket a transzatlanti politikai, gazdasági és katonai rendszer mellett. Mind Varsó, mind pedig Bukarest máig ideges gyanúval figyeli Trump orosz kapcsolatainak bonyolult, mocskos és veszélyes sagaját – az ezzel kapcsolatos legújabb megállapítások itt olvashatók. Ugyanakkor mindkét állam elitje szinte lubickol abban a populizmusban, melynek nagymestereként Trump a semmiből a világpolitika porondjára léptett.
Prága és Pozsony csendben távolabb kíván húzódni attól a hullámveréstől, melyet a Brexit és Trump feltűnése Európán belül előidézett, s még inkább integrálódni igyekszik a német-francia összefogás gazdasági biztonságába. Jól kivehető volt ez az idei pozsonyi globális biztonságpolitikai találkozón, a Globsec-en. Ott nyilvánvalóvá vált, hogy a volt Csehszlovákia két nemzete már nem lát sem hasznot, sem előnyt abban, amit valaha V4-nek hívtak, s szeretnék magukat egyre messzebb tudni a magyaroktól és a lengyelektől, akik számos aktuális uniós baj előidézőinek bizonyultak.
A román elnök, Klaus Johannis washingtoni útja, valamint Trump július 6-ra tervezett varsói látogatása sokat elmond arról, hogy az amerikai elnök és az Egyesült Államok intézményeinek politikai céljai bizonyos fokig egybeesnek, s hogy Trump ez idő szerint nem akar változtatni a dolgokon, mert felismerte vagy érzékeli, ezzel ő húzná a rövidebbet.
Orbán Viktor viszont elszámította magát, s minthogy Trump leplezetlenül semmibe veszi, komoly gesztusokat tesz, hogy – szemben a többi kelet-európai vezetővel, akik inkább nem fejtenek ki véleményt, s csak az elérhető legnagyobb (politikai, katonai vagy gazdasági) haszonra koncentrálnak – egyre határozottabban fordul szembe Trumppal. Orbán volt tulajdonképpen az egyetlen vezető kelet-európai politikus, aki nyíltan kritizálta az elnököt a párizsi klímamegállapodás felrúgásáért, s ezt a kritikát Áder János már kétszer elismételte – legutóbb az Alexander Van der Bellennel való találkozóján. Persze nemcsak azért, mert az ökológia hirtelen oly fontossá vált volna számára, hanem azért, mert – ismerve a magyar politikai viszonyokat – Orbán erre határozottan utasította. Minthogy Trump politikai vargabetűi még tartogathatnak meglepetéseket, így bőven lehet alkalom arra, hogy e kritikák a jövőben szaporodjanak.
És bár a Trumppal való szembefordulásnak elsősorban a sértettség lehet az oka, e magatartás Orbánnak még akár kifizetődő is lehet, ha Trump ellen tényleg elindul valamikor az impeachment. Persze túlzás lenne azt hinni, hogy hasonló fontossága lenne ennek, mint a tavaly nyári tusványosi bóknak, de arra még jó lehet, hogy a magyar miniszterelnök sokak szemében egyfajta bűnbocsánatot nyerjen amiatt, hogy valaha kiállt Trump mellette. Különösen, ha a Silver által is feltételezett európai Trump-elutasításban – szokásához híven – a többieknél harciasabb hangvételt használ majd.
Ám mindez Magyarországnak egyáltalán nem válik javára, sokkal megfontoltabb és eredményesebb lehet az a taktika, amit mások választottak: akár a csehek és szlovákok, akár a lengyelek és románok. E kormányok magatartását ugyanis nem a Trumphoz, hanem az Amerikához fűződő viszony határozta meg korábban is, akárcsak most.
