top of page

Beszédes hallgatás – Trump a NATO-csúcson


Hogy Trump kihagyta a NATO-csúcson elmondott beszédéből az Alapokmány 5. cikkelyének említését, annak számos oka lehet, de célja csak egy: ismételten szolgálatot tenni Vlagyimir Putyinnak. Azaz diszkreditálni Kelet-Európa azon nemzeteinek aggodalmát, mely nemzetek oly gyakran megtapasztalhatták a moszkvai kardcsörtetések veszélyeit.

Donald Trump amerikai elnök szaúd-arábiai és izraeli látogatása némi enyhülést hozott az ellene folyó eddigi politikai- és sajtkampányban. Lehet, hogy Barack Obama teljes csőddel járó közel-keleti politikájának látványos feladása szolgált erre okként, lehet csak az, hogy Trump jelenlététől végre – pár napra legalábbis – megszabadult Washington, de tény a kedélyek mintha pillanatokra csillapodtak volna. Ám mindehhez érdemes mindjárt hozzátenni: az említett enyhülés igencsak ármenetinek bizonyult, hisz a könnyű külpolitikai zsákmány illúziója, a személyének szóló diplomáciai figyelem, vagy csak a figyelem lazulása ismét gyorsan megmutatta Trump valódi jellemét.

A közel-keleti körutat követő vatikáni vizit már ismét tobzódott a jól ismert tramplisságokban, a brüsszeli NATO-csúcs pedig – az elnök szempontjából – teljes kudarccal zárult.

A The Washington Post idézett egy – neve elhallgatását kérő – amerikai főtisztviselőt, aki szerint az „eredeti szándék” az volt, hogy Trump egyértelműen szóba hozza majd a NATO Alapokmány 5. cikkelyének fontosságát, mely közös katonai fellépést ír elő, ha a szervezet bármely tagországát egy idegen hatalom részéről támadás érné. Az Észak-atlanti Szervezet 1949-es megalapítása óta ezt minden amerikai elnök megígérte, így Trump brüsszeli „hallgatása”, ráadásul az a nyilvánosságot kapott körülmény, hogy az eredeti beszédszövegben egy ilyen ígéret még szerepelt, igen sokatmondó.

Hogy Trump módosított az eredeti szövegen, annak számos oka lehet, de célja csak egy: ismételten szolgálatot tenni Vlagyimir Putyinnak. Azaz diszkreditálni Kelet-Európa azon nemzeteinek aggodalmát – elsősorban a baltiakét, továbbá a lengyelekét és románokét –, melyek oly gyakran megtapasztalhatták a moszkvai kardcsörtetések veszélyeit, sőt azokat a nagyon aktuális „hibrid háborús” lépéseket is, melyekkel az oroszok folyamatosan fékezik az uniós integrációt, illetve diszkreditálják Európa demokratikus politikai erőit.

Az 5. cikkely tulajdonképpen közvetve mégis terítékre került, de ebben sem volt sok köszönet. Az amerikai elnök elégtétellel említette azt a 2001. szeptember 11-e utáni NATO-felajánlást, mely a New York-i ikertornyok elleni támadás miatt épp az 5. cikkely alapján született. Ám az elnöki beszédének ez a része is inkább az ellenkezőjét sugallta mindannak, mint amit az orosz behatolástól tartók hallani szerettek volna. A szövegnek ugyanis egyértelműen az volt az üzenete: a nemzetközi (iszlám) terrorizmus a NATO-val szemben álló igazi kihívás, minden más – így az orosz fenyegetés – ehhez képest nem bír valós relevanciával; mellékes, feledhető.

Ennélfogva Trump első elnöki szereplése egy NATO-csúcson minden volt, csak sikeres nem: nem ígért mást, mint a tavalyi kampány populista szólamai. Problémákat nem oldott meg, ellenkezőleg: tetézte azokat, s hosszú távon alighanem kénytelenek leszünk konstatálni, hogy elmélyíti a szervezet amúgy is létező válságát. Kimberly Dozier udvarias bírálata szerint az elnök „még a NATO-csúcson sem katonai szövetségeseihez, hanem saját amerikai politikai támogatóihoz beszélt”. Ám emellett lehettek szavainak egyéb címzettjei is – tegyük mindjárt hozzá. Például Vlagyimir Putyin, s e tény ismét különös fényt vet azokra a gyanúkra, melyeknek váddá formálása ma már egy külön e célra kinevezett ügyész feladata Washingtonban, támaszkodva az FBI, a CIA és a testvérszolgálatok – elsősorban az MI6 – információira.

Ugyanakkor mindez ismét megerősíti azt, teljes illúzió arra számítani, hogy Trumpot végül is képes lesz az amerikai intézményi rendszer betörni. Nem azért, mintha szakapparátusa hiányozna ehhez, hanem azon egyszerű oknál fogva, mert nem bír azoknak a képességeknek a minimumával sem, melyeket egy amerikai elnök nem nélkülözhet.

Recent Posts
bottom of page