Trump és Orbán – a mézeshetek vége
„Olyanok állnak nyerésre, akik abban érdekeltek, hogy Trump mozgástere minimálisra – azaz protokollárisra – zsugorodjék. Ha az elnök végül arra kényszerül, hogy bőrét mentve, Putyinnal szemben pozícionálja magát – amint ez lényegében megtörtént, Moszkvában is ekként értékelik a Krímről, s utóbb a szankciókról tett kijelentéseit –, akkor aligha lesz érdeke a legcsekélyebb figyelmet is szentelni egy, Moszkva zsoldjában álló, teljesen elutasított politikusnak, mint amilyen Orbán.”
Február 22-én a parlamentben Matolcsy György jegybankelnök arról beszélt, hogy egy bizonyos szövetséges NATO-tagország 2015 során puccskísérlettel kívánta volna eltávolítani az Orbán-kormányt. Minthogy a célzás úgy illett az Egyesült Államokra, mintha egyenesen rászabták volna, így nem csoda, hogy a budapesti nagykövetség – szóvivője, Richard Damstra útján – azonnal kritikusan reagált a vádra.
Ismerve a Fidesz összeesküvés-elméleteit, továbbá azt, hogy miként vélekednek az Egyesült Államokról, mindezen csodálkozni nemigen lehet. Nyilvánvalóan jelzésértéke van, mint ahogy annak is, hogy a kifogásokat – melyeknek évekkel korábban Lázár János miniszter sokkal durvábban már hangot adott – most a Fidesz-vezérkar súlytalan s komolyan aligha vehető figurájával mondatták el. Hisz azért lássuk be, Matolcsy még a rezsibiztosnál vagy Kósa Lajosnál is kevesebb hitellel rendelkezik.
Kérdéseket csak az vet fel, miért szedték elő ezt a nyilvánvalóan nem szűnő problémát épp most, miközben 2015 óta oly buzgón igyekeztek róla megfeledkezni, s azt sugallni, mintha meg sem történt volna. Ráadásul lépten-nyomon érzékeltették azt is, hogy a 2015-ös „támadást” nem tekintik másnak, mint egyetlen ember ártó, így mégiscsak elszigetelt akciójának. Hogy félre ne értse senki, André Goodfriend egykori ügyvivőről van, illetve volt szó.
A választ gyorsan megkapjuk, ha Matolcsy összeesküvés-elméletét nemzetközi kontextusba helyezzük. Ez persze megmagyarázza a kormány intencióit, ám azok kalandor vagy a magyar érdekek szempontjából ártó jellegét korántsem csökkenti, sőt megsokszorozza. Nézzük csak, mi történt a nagyvilágban, mintegy előjátékaként mindannak, ami február 22., azaz Matolcsy aktuális színrelépése előtt történt?
A nemzetközi élet feketebárányai – a maguk ereje, elszántsága vagy épp pimaszságuk szerint – sorra kezdték tesztelni Trumpot: vajon képes lesz-e kikaparni számukra a gesztenyét az amerikai adminisztráció egészséges ellenálló ösztöneit legyűrve?
Nagyjából egy hónappal Donald Trump beiktatása előtt a Liaoning nevű kínai anyahajó, egy csatlakozó flottával együtt, kihajózott a Dél-kínai-tengerre demonstrálandó, hogy Kína valójában merre és milyen módszerekkel kívánja érvényesíteni érdekeit abban a térségben, ahol eddig az Egyesült Államok és ázsiai szövetségesei számítottak meghatározó katonai tényezőnek.
Január 23-án Kína felújította interkontinentális rakétakísérleteit, kilőve a legmodernebb generációjú, úgynevezett Dongfeng 41-et. A kormányhoz közeli és elsősorban nemzetközi kérdésekkel foglalkozó Huanqiu Shibao az esettel kapcsolatban azonnal leszögezte: a rakéta hatótávolsága 14 ezer kilométer, vagyis képes elérni az Egyesült Államok valamennyi pontját. „Ezzel – jegyzi meg a cikk – nagyobb tisztelet fogja övezni a világban hazánkat.”
Azt követően, hogy Trump telefonon beszélt Putyin elnökkel (január 28.), a kelet-ukrajnai szeparatisták rakétatámadásokat indítottak az ukrán kormányerők ellen. A Kreml pedig néhány nap múltán bejelentette: hivatalos okmányokként ismerik el azokat a dokumentumokat, melyeket a szeparatisták Kelet-Ukrajna területén állítanak ki – ez egyébként a minszki megállapodások megszegését jelenti.
Január 30-án Irán tesztet hajtott végre egy közép-hatótávolságú, úgynevezettt Khorramshahr rakétával, mely ugyan alkalmatlan arra, hogy Európa szívét elérje, de nincs olyan közel-keleti célpont, melyet meg ne lehetne semmisíteni vele, különösen, ha nukleáris töltettel szerelik fel. Teherán nem is csinált titkot abból, hogy a teszt egyértelműen Izrael ellen irányul, ami a diplomácia nyelvén végül is egy Washingtonnak szóló egyértelmű üzenetnek felelt meg.
Észak-Korea február 12-én – hosszabb kihagyás után – újabb interkontinentális rakétakísérletet hajtott végre, közvetett módon Japánt véve célba.
Egy sor olyan esemény, melyek ugyan nem előzmények nélkül valók, de így együtt, pár hét alatt a helyzet eszkalálódását jelzik. Mindenki a maga módján reagált egyrészt arra, hogy Trump beiktatására január 20-án mégis sor került. Másrészt viszont – alig pár nappal később, hogy Trump befolyása, mozgástere s ezzel komolyan vehetősége látványosan zsugorodni kezdett, ez egyébként nem véletlenül Michel Flynn nemzetbiztonsági főtanácsadó távozásával esett egybe – kezdeni kellett valamit azokkal az illúziókkal, melyeket a világ „latorállamai” korábban az elnök személyéhez fűztek. A „teszt” eredménye valamelyest megnyugtatta közülük azokat, melyeket az új elnök a kampánya során nem kímélt (Kína, Észak-Korea, Irán), és kétségbe ejtette azokat (Oroszország, Magyarország), amelyek egészen mást vártak az amerikai kifejlettől a november 9-i csodás ébredést követően.
Az még nem világos, Orbán milyen mértékben képes viszonyulni az új realitásokhoz, vagyis, hogy tavaly nyári, tusványosi nagy befektetéséből eddig csak kudarc származott. Kiállása Trump mellett váratlan módon még inkább elszigetelte őt, ugyanakkor Trump hálája egyre késik, s ha józanul mérlegeljük a kialakult helyzetet: nem számíthatunk rá, hogy valaha is a magyar miniszterelnök előnyére lenne fordítható bármilyen efféle „hála”. Ugyanis e percben olyanok állnak nyerésre, akik abban érdekeltek, hogy Trump mozgástere minimálisra – azaz protokollárisra – zsugorodjék. Ha az elnök végül arra kényszerül, hogy bőrét mentve, Putyinnal szemben pozícionálja magát – amint ez lényegében megtörtént, Moszkvában is ekként értékelik a Krímről, s utóbb a szankciókról tett kijelentéseit –, akkor aligha lesz érdeke a legcsekélyebb figyelmet is szentelni egy, Moszkva zsoldjában álló, teljesen elutasított politikusnak, mint amilyen Orbán.
Magyar részről tehát ideje volt kellő távolságot mutatni, ahogy azt Putyin is tette az elmúlt két hétben, s olyan hivatkozási alapot teremteni, ami az új amerikai adminisztrációt is beilleszti abba az összeesküvés-elméletbe, melyet Budapesten még Obama idején összehoztak.
