Lassú búcsú az uniótól
„Putyin számára az Eurázsiai Unió életképes működése nem egyszerűen az orosz birodalmi álmok beteljesülése lett volna, hanem a politikai túlélés garanciája is. Egy olyan államszerkezet és elit megszilárdulása, amely állampárti garanciákat ad rendszerének, s valós alternatívaként tűnhet fel a nyugati liberális demokráciákkal szemben.”
Miközben Vlagyimir Putyin – Orbán Viktor asszisztenciája mellett – Budapesten bemutatta a világnak, hogy egy erőteljes birodalom erőteljes vezetője, csöndben összeomlani látszik az a konstrukció, melyet a Kreml a Szovjetunió egykori befolyási övezetének romjain újjáépíteni próbált.
Csak emlékeztetnék rá: az Eurázsiai Uniót Putyin azt követően jelölte meg stratégiai célként, miután kútba esett minden arra irányuló törekvése, hogy az Európai Unióval valamilyen közös gazdasági térséget alakítson ki. Moszkva ugyanis olyan politikai engedményeket követelt cserébe, melyeket Európa nem teljesíthetett. Az oroszok időközben felgyorsították a szibériai források kibővített ipari kiaknázását, és a Csendes-óceáni partvidék is új jelentőségre tett szert, mind gazdaságilag, mind kereskedelmileg, de lényegében katonapolitikailag is.
A Moszkva által megálmodott Eurázsiai Unió alapító okiratát 2014. május 29-én írta alá három ország képviselője Asztanában; Oroszország mellett Kazahsztán és Belorusz (Fehéroroszország). Gazdaságilag ezek az államok oly mértékben függtek a korábbi szovjet kapcsolatok örökségétől, hogy a társulás akkortájt a gazdasági túlélésük legfőbb feltételének tetszett. Ez egyben azt is jelentette, hogy józan számítások szerint az egész konstrukciót Moszkvának kellett finanszíroznia, legalábbis addig, amíg a térségben az önfenntartó piacgazdasági viszonyok meg nem honosodnak. Ez viszont – figyelmeztettek már akkor szakértők – nem jelent kevesebbet, mint annak a rendszernek a részbeni rekonstrukcióját, melyre a Szovjetunió is épült valaha.
Az unió nem sokkal később kiegészült Örményországgal és Kirgizisztánnal. Ez utóbbit szintén a gazdasági kényszer sodorta közelebb Moszkvához, Örményországot viszont az a tény, hogy ellenségek veszik körül: Azerbajdzsán és az azeriek patrónusa, Törökország.
Bár az Eurázsiai Uniót összekovácsoló politikai szándék egyértelmű volt, a gazdasági kapcsolatok vonatkozásában ez egyáltalán nem volt elmondható. Moszkva érdeke az lett volna, hogy az Európai Unió integrációjához hasonló felzárkóztatási programokat hirdessenek meg és finanszírozzanak a többi – nyilvánvalóan alulfejlett – ország számára, erre azonban sem a pénz nem volt meg, sem a megfelelő integrációs kultúra. Az uniós tagságért cserébe például Örményország elsősorban katonai segítségben részesült Bakuval, illetve Ankarával szemben, ami az örmény gazdasági rendszerváltást nem, hogy segítette volna, de mindmáig kifejezetten hátráltatja. Nagyjából ugyanez igaz a többi tagországra is, nem feltétlenül katonai, hanem más – elsősorban gazdasági vagy politikai – szinten.
Mert ahhoz kétség sem férhet, hogy Putyin mit is szeretett volna elérni. Az unió életképes működése számára nem egyszerűen az orosz birodalmi álmok beteljesülése lett volna, hanem a politikai túlélés garanciája is. Egy olyan államszerkezet és elit megszilárdulása, amely állampárti garanciákat ad rendszerének, s valós alternatívaként tűnhet fel a nyugati liberális demokráciákkal szemben.
Csakhogy ehhez gazdasági erőre lett volna szükség, amit a szerkezeti reformok teljes oroszországi csődje, a monokulturális anyagi források és – ezzel szoros összefüggésben – a szénhidrogén-árak nagymérvű ingadozása mára teljességgel illuzórikussá tett. Ráadásul nem az időközben fő ideológiai ellenségnek kikiáltott Nyugat az, mely akadályokat gördített a megvalósulás elé, sokkal inkább a közép-ázsiai államokhoz térben is oly közeli Kína.
A kazah kormányköröket egyre jobban idegesítette az ország jelentős orosz kisebbsége (a lakosság közel egynegyede orosz), mely szeretné, ha az ország úgy és annyira integrálódnék az orosz kulturális-gazdasági és politikai érdekszövetségbe, mint 1991 előtt. Így aztán Asztana számára a Kreml uniós tervei egyre inkább elveszítették vonzerejüket, s gyakorta inkább nemzetbiztonsági kockázatként tűnnek fel.
Most pedig Belorusz igyekszik szép csöndben strukturálisan is leválni a Moszkva felügyelte közös térségről. Januárban Minszk megkönnyítette mintegy nyolcvan állam polgárának a beutazását az országba – nem is titkoltan gazdasági és politikai nyitást végrehajtva –, ami arra kényszerítette az orosz hatóságokat, hogy visszaállítsák a határőrizetet a két ország között. Ugyan a beloruszok továbbra is vízum- és poggyászellenőrzés nélkül léphetnek orosz területre (és viszont, az oroszok Belorusziába), de mindenki mást alaposan igazoltatnak és átkutatnak. Február 7-én a belbiztonsági szolgálat (FSZB) elnökének, Alekszander Bortnyikovnak a parancsára ismét megnyíltak az ellenőrzési pontok Oroszország nyugati, Szmolenszk, Brjanszk és Pszkov megyéiben. A lépést Minszk azonnal nehezményezte; a kiadott nyilatkozat szerint ezzel „Moszkva megszegte a két ország közötti határvédelmi megállapodást”.
A Regnum portál viszont már úgy értesült megbízható kormányforrásokból, hogy Belorusz egyenesen kiválni készül „az Eurázsiai Gazdasági Szövetségből, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből és az államszövetségből” is. A hírforrás azt is tudni véli, hogy a belorusz döntést a Kreml megértéssel fogja fogadni, és nem tervez emiatt semmiféle retorziót. Moszkva ugyanakkor legfelsőbb szintű egyeztetést szeretne, de a javasolt február 9-i Putyin-Lukasenka találkozó ötletére Minszk egyelőre nem reagált.
Ezek a hírek egyértelműen jelzik, hogy az oroszok felmérték: az Eurázsiai Unió költségeit a jövőben képtelenek lesznek állni. Ez egybevág minden olyan adattal, mely gazdaság teljesítőképességével kapcsolatban az utóbbi időben nyilvánosságra került. Ám ha az uniós cél ilyen látványosan szétporlad, Putyinnak fel kell mutatnia helyette valami mást a hazai publikum felé. Különben legitimitása a birodalom helyreállításában reménykedő tömegek szemében hamarabb semmisül meg, mint amennyi időbe került megteremteni az ezzel kapcsolatos nacionalista illúziót.
