Az ember, aki ott sem volt – Washingtonban
„A román elit nem Trump múló kampányszlogenjeit tartotta szem előtt, hanem a hosszú távú amerikai érdekeket, melyekhez a megválasztott elnök később vagy hozzáigazítja a magáét, vagy hamarabb távozik a Fehér Házból, mint ahogy azt szeretné.”
Nincs szánalmasabb annak latolgatásánál, hogy miért nem hívták meg Orbánt Donald Trump beiktatására, miközben mások viszont jelen lehettek. Már csak azért is így van ez, mert meglehet, azok a politikusok, akik ott voltak az ünnepségeken, a jövőben igyekeznek majd magukat kiretusáltatni az emlékezetből, különösen, ha mindaz bekövetkezik, amit Trumppal kapcsolatban egyre többen emlegetnek.
Való igaz, hogy a román baloldal két vezéregyénisége, Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök és Sorin Grindeanu miniszterelnök egyéni meghívást kapott a Trumpot támogató team egyik befolyásos tagjától, miközben tudjuk: a Románia számára is tumultuózus és izgalmaktól sem mentes 2016-os év kampányaiban a baloldal egy pillanatig sem rejtette véka alá, hogy mennyire utálja Trumpot, s hogy nem is mer másra gondolni, mint Hillary Clinton győzelmére. Mindeközben – mint tudjuk – Orbán viszont igyekezett megragadni minden alkalmat, hogy Trumpnak tegye a szépet.
Van ennek a vitának egy másik, a fentieknél sokkal fontosabb dimenziója, s ez a lényeget érinti. Dragneaék folytathattak akármilyen kampányt is Trump ellen, azért arra ügyeltek, hogy mindkét amerikai táborban meglegyenek a támogatóik. Nem csak arról van tehát szó, hogy milyen politikai érzékkel van megáldva a román vezető réteg, hanem, hogy amire koncentrál, az messze túlmutat a politikusi magánérdekeken, merthogy abban elsősorban az ország érdeke az igazodási pont.
Közhely, de igazságtartalmát aligha kérdőjelezi meg bárki is: egészen mást kíván meg egy politikustól az élet, mint egy magánszemélytől. Orbán láthatóan ma már csak saját személyi kultuszának foglya, országának érdekei valahogy sorozatosan – sőt következetesen – kiszorulnak a politikai kalkulációkból.
Meglehet, eljön az idő, amikor Dragnea és Grindeanu nem feltétlenül lesz majd büszke arra, hogy 2017. január 20-án személyesen gratulálhatott Trumpnak s szorongathatta a kezét, de ez teljességgel mellékes szempont, ha azt vesszük figyelembe, mi Románia érdeke. Kétségtelenül az, hogy az ország vezetése biztosítsa a világ vezető hatalmát szövetségesi lojalitásáról, s majd emlékeztesse erre Trumpot és a republikánusokat, ha valamikor érdekeiket érvényesíteni szeretnék Washingtonban.
Mit tett ezzel szemben Orbán? Egy végtelenül kisstílű belpolitikai vita kapcsán – csak úgy mellékesen – megemlítette Trump nevét a múlt nyári tusványosi táborban, majd – szinte ugyanazzal a mozdulattal – közelebb tolta Magyarországot Moszkvához. Ráadásul egy olyan pillanatban, amikor a Nyugat és a Kelet érdekütközései hevesebbé váltak, mint bármikor a hidegháború lezárulta óta. Hogy eközben mit nyilatkozik Trump Putyinról, az az amerikai érdekek szempontjából teljességgel másodlagos. Mert ha e téren az elnök és az adminisztráció között kenyértörésre is kerülne a sor, afelől nem lehet kétség, hogy melyik bizonyul majd erősebbnek.
Bukarest sem osztja Trump igen optimista vízióját Putyinról és az oroszok céljairól, ebből titkot sohasem csináltak, sőt a politikai elit valamennyi mérvadó szereplője keresetlen szavakkal minősítette a megválasztott elnök dilettáns, sőt alaptalan vonatkozó kijelentéseit. Mert nem Trump múló kampányszlogenjeit tartották szem előtt, hanem a hosszú távú amerikai érdekeket, melyekhez Trump később vagy hozzáigazítja a magáét, vagy hamarabb távozik a Fehér Házból, mint ahogy azt szeretné.
Érdekes elgondolkodni azon is, mi haszna volt azoknak a dollármillióknak, amiket a Fidesz különféle lobbicélokra költött el Amerikában? E tekintetben kijózanító Orbán meg nem hívása a beiktatásra, hiszen világosan jelzi: a magyar miniszterelnöknek még egy privát meghívót sem tudtak kijárni. Vagy még ennél is többről lenne szó? Esetleg arról, hogy meghívó még csak-csak akadt volna, ám Orbán esetleg már persona non gratanak számít? Hogy a republikánus elit nem akarta magát lejáratni azzal, hogy szemet huny Orbánnak egy ahhoz hasonló fehér házi betüremkedése felett, mint ami 2016 áprilisában történt, amikor a miniszterelnököt ugyan meg nem hívták, de fotó azért készült egy kézfogásról Barack Obamával?
De nemcsak a magyar miniszterelnök személyéről van szó, hanem országáról is. 2010 óta súlyunk a világban minimálisra csökkent, szövetségesi státuszunk bizonytalanabb, mint volt valaha is, amióta tagjai lettünk a NATO-nak. Hogy ez megint csak Orbán zsenialitását bizonyítaná annak fényében, amiket Trump a NATO-ról a kampányban összehordott? E tekintetben is érdemesebb lenne inkább a stratégiai perspektívákra koncentrálni, nem pedig a miniszterelnök pillanatnyi rögtönzéseire; már csak azért is, mert NATO még bőven lesz akkor is, amikor az amerikai elnököt már rég nem Trumpnak hívják.
A mai helyzet jól mutatja, hogy az Egyesült Államok valódi szövetségesként nem tekint – mert nem tekinthet – Magyarországra. Egyrészt azért nem, mert a hatalmon lévő vezetés illojális, megbízhatatlan, mi több, áruló. Másrészt azért, mert – ettől nem függetlenül – az ország védelmi képessége nem hogy a lengyelekéhez vagy románokéhoz nem mérhető, de még az apró balti államokéhoz sem. Mindezek együttesen eredményezték azt, hogy Orbánra nem volt senkinek semmi szükség a január 20-i beiktatáson.
Most már esetleg csak az van hátra, hogy az új elnök egy karrierdiplomatát küldjön nagykövetnek Budapestre, aki – szemben az eddigi politikai kinevezettekkel – kevéssé lesz megértő a magyar kormány kreatív visszaélései láttán.
Fotó: Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök és Sorin Grindeanu miniszterelnök személyesen gratulál Donald Trumpnak Washingtonban. (© DC News)
