Trump és az oroszok
„Trump orosz kapcsolata az FBI előtt soha nem volt titok, legalábbis az a része, mely Amerikában formálódott. A CIA és az NSA ismeretei alighanem ennél sokkal mélyebbek lehetnek, így Trump oroszországi útjainak célja, s a Moszkvában született üzletek.”
Sok tekintetben meglepő, hogy a 17 amerikai titkosszolgálat közül három – a CIA, az FBI és az NSA – a napokban megjelentette elemzését az oroszok tevékenységről, mellyel befolyásolták az elnökválasztást. Az anyag terjedelme 25 oldal, és két részből áll. Maga az elemzés 7 oldalt tesz ki, a csatolmány pedig egy 2012-ben készült jelentés, mely az orosz propaganda terjesztésére létrehozott Russia Today America tévéadó működését írja le. Természetesen nem az eredeti irat került napvilágra, hanem egy olyan változat, melyből kihagytak mindent, ami titkosnak minősül.
A megállapítások azonban még így is szókimondóak és döbbenetesek, hisz hivatalos állásfoglalásokban eddig még sohasem szerepeltek ilyen mondatok: „Putyin és az orosz kormány arra törekedett, hogy segítse a megválasztott elnök, Trump kampányát azáltal, hogy hitelteleníti Hillary Clintont, és Trumppal szemben kedvezőtlen fényben tünteti őt fel.”
Az első komoly reakciók megállapítják: Putyin számára nem is az volt a fontos, hogy Donald Trump kerüljön ki győztesen – bár ez sem egy utolsó szempont, ha a cél az Egyesült Államok meggyengítése –, hanem Clinton elnökké avanzsálásának megakadályozza. Clintonban az orosz elnök a 2011-ben Oroszország-szerte kibontakozó, demokráciát követelő ellenzéki megmozdulások egyik fő külföldi támogatóját látja. De kulcsszerepet tulajdonít neki abban is, hogy az egyébként óvatos és a visszahúzódást preferáló Barack Obama végül mégis a Moszkvával való konfrontáció mellett döntött, kiszivárogtatva a Panama-iratokat, melyek felfedték Putyin legfontosabb otthoni szövetségeseinek zavaros off-shore ügyeit. Nem is beszélve az orosz sportolók doppingbotrányainak napvilágra kerüléséről, ami – ha lehet – még többet rontott Putyin hazai megítélésén, lévén a sportsikerek az elnök személyi kultuszában ott is prioritást élveznek.
A publikálást követően azonnal megszülettek az első, kétségeket elhintő cikkek, melyek – a jól ismert ködösítés mellett – főként azt hozzák fel bírálatként, hogy az anyag egy szót sem ejt a bizonyítékokról. A kritika akár még indokolt is lehetne, ha azt leginkább nem az orosz kormánymédia, illetve az általuk fizetett elemzők terjesztenék. Ugyanakkor, lévén titkosszolgálati jelentésről van szó, melyből tudatosan kihagytak minden szenzitív információt, aligha kétséges, hogy az efféle vélekedés nem szolgál mást, mint a jelentés diszkreditálását.
Egy hírszerzési szakértő, akinek a véleményét kikértem, mielőtt hozzáfogtam e cikk írásához, úgy fogalmazott: a dokumentum szerzői szerint a megszerzett információkat az orosz katonai hírszerzés, a GRU juttatta el a WikiLeaks-hez, hogy – más, szintén orosz befolyás alatt álló hasonló csatornákon, közöttük a DCLeaks-en át – az később nyilvánosságra hozza őket. Erről a lépésről az amerikaiaknak egészen biztosan vannak bizonyítékaik. A WikiLeaks-et és a többi csatornát ugyanis számos szövetséges titkosszolgálat igen szoros megfigyelés alatt tartja. Ezeknél semmi sem történhet, amiről ne értesülne a CIA, az MI6 vagy a BND.
Az is teljességgel kizárt, hogy az amerikai titkosszolgálatok egyhangúan koholt vagy meg nem alapozott adatokkal lássák el a legfelső amerikai vezetést – beleértve a Kongresszust és a Szenátust is –, hisz a jelentés súlyosan érinti Donald Trump jövendő elnöki legitimitását. Egy olyan jogállamban, mint az Egyesült Államok egy efféle eljárás teljességgel elképzelhetetlen, és ha mégis megtörténne, az nagyobb kockázatot jelentene az állambiztonságra, mint Trump megválasztása.
Pedig az sem akármilyen kockázat. Erre a The American Interestben december 12-én megjelent alapos tényfeltáró elemzés mutat rá – melyben viszont adatolva van minden egyes állítás. Nem az a furcsa, hogy a CIA és testvérszervezetei megjelentettek egy elemzést arról, hogyan szivárog be Putyin az amerikai politikai életbe, saját érdekei szerint manipulálva azt, hanem az, hogy a politikai elit – így a Republikánus Párt, a jogvédő állami apparátus és maga a Kongresszus – miért hagy figyelmen kívül egy ilyen elemzést.
A James S. Henry általa jegyzett tanulmánynak már a címe is sokatmondó: Donald Trump személyes orosz kapcsolatainak különös világa. Feltárul benne az orosz „rendszerváltás”, majd annak korai csődje, az orosz vállalkozói és politikai élet összekapcsolódása és gyors kriminalizálódása. A New York-i milliárdos ezer szállal kötődött e folyamat szereplőihez, akik közül számosan már régóta – és nem koholt vádak alapján, hanem bizonyított csalásért, sikkasztásért, rablásért, prostik futtatásáért – börtönben ülnek, mások viszont még időben Putyin szolgálatába szegődtek, s élnek, mint hal a vízben. James S. Henry azt is említi: Trump orosz kapcsolati hálója az FBI előtt soha nem volt titok, legalábbis az a része, mely Amerikában formálódott. A CIA és az NSA ismeretei ennél alighanem sokkal mélyebbek lehetnek, így Trump oroszországi útjainak célja, s a Moszkvában született üzletek.
Nem az a furcsa, hogy az orosz kiberbehatolás hogyan s miért következhetett be; példának itt van Magyarország, mely bár az Európai Unió leggyengébb láncszemének számít, jelentéktelen, súlytalan állam, az orosz titkosszolgálatok mégis tucatnyi weboldallal próbálják befolyásolni a közhangulatot… Miért ne tennének ennél sokkal többet a Kreml céljainak elérése érdekében a világ vezető hatalma ellen? Az viszont nagyon különös, hogy miért nem tudott meg az amerikai közvélemény idejekorán részleteket arról, hogy mi köti Trumpot – nyilvánvalóan anyagi s még nyilvánvalóbban zsarolhatósági szempontból – Moszkvához? Mert ez a lényeg!
A választ egyelőre találgatni sem érdemes. Különösen, ha a biztonsági szervek azért nem fordítottak nagyobb figyelmet Trumpnak, mert maguk is irreálisnak gondolták elnökválasztási sikerét. Ez viszont szakmai hiba, amiért később még az egész világ súlyosan megfizet.
