Netanjahu és a közbizalom

„Ha immáron a második miniszterelnöknek kellene leköszönnie korrupciós vádak miatt, a politikai elitnek nehéz lesz visszaszerezni a közbizalmat. Szeretném emlékeztetni az ellenzéket és a médiát: mindenkit tekintsenek ártatlannak, amíg a vele szembeni vádak bizonyítást nem nyernek, s ez vonatkozik a miniszterelnökre is.”

Az elmúlt fél évszázadban soha nem állt egymáshoz ilyen közel az izraeli és az orosz vezetés. A szovjet időszakból megörökölt „arab-pártiság” formálisan ugyan még mindig jellemzi az orosz politikát, de ebből legfeljebb az Iránhoz fűződő kapcsolatok, illetve Bassár el-Aszad szír rendszeréhez fűződő baráti viszony számít ma is forró témának; ám e téren is növekvő visszafogottság tapasztalható. Főként azért, mert Moszkva és Teherén kapcsolata nem egyértelműen őszinte és eltökélt, másrészt Jeruzsálem számára is hasznosabb egy kiszámítható Aszad, mint ellenzékének kaotikus egycélúsága, melyben harcban áll mindenki mindenkivel.

A két vezetőt, Vlagyimir Putyint és Benjamin Netanjahut is közel sodorta egymáshoz a nagypolitikai kényszer. Mindkettőjükkel szemben egyre ellenségesebb hangot ütött meg az Obama adminisztráció, és egyre több kifogás fogalmazódott meg mind Oroszország, mind Izrael vezetőjével szemben az Európai Unió részéről is. Gyakorlatilag egyformán ítélték meg az „arab tavaszt” és annak következményeit, melyekben Moszkva valamilyen „színes forradalmi” láncreakciót vizionált, Jeruzsálem pedig a térségi egyensúly fatális megbomlását. Sajátos szempontjaik alapján persze nem egészen alaptalanul. Nem véletlen, hogy mindkettő a veszélyesnél nagyobb mértékben sodródott közel Donald Trumphoz s igyekeznek fellelni másutt, így az Európai Unióban is azokat, akik hasonlóképpen látják a világot, s hasonló nagyvonalúsággal mellőzik a liberális demokráciák alapértékeit. Nem véletlen, hogy Putyin 2017-es budapesti útja időben nagyon közel esik Netanjahu tervezett magyarországi látogatásához.

Van azonban a két politikus életútjában egy óriási különbség: az egyik mára teljesen felszámolta országában az elmúlt huszonöt évben kialakított demokratikus szabályrendszert, a másik viszont nem hagyhatja ezeket figyelmen kívül, még ha mindent meg is tesz annak érdekében, hogy egyéni szándékai szerint sajátítsa ki, illetve alakítsa azokat. Netanjahut az elmúlt héten komoly vádakkal kereste fel a rendőrség, s bár a politikus igyekszik bagatellizálni az ügyeket, azok akár a karrierjébe is kerülhetnek.

December 26-án az izraeli rendőrség bejelentette: az elmúlt kilenc hónap során folytatott nyomozás eredményeként egyértelmű bizonyítékok kerültek a birtokába legalább három olyan cselekményről, melyek alapján vádemelés lehetséges a miniszterelnök ellen. Mielőtt lezárnák a nyomozást, meg kívánják hallgatni Netanjahut – szólt a közlés –, és a találkozóra sor is került január 1-jén, a miniszterelnök jeruzsálemi rezidenciáján. A kihallgatás komolyságára utal, hogy az kilenc órán át tartott.

Az első vád, melyet komoly bizonyítékok is alátámasztanak, hogy Netanjahu 1 millió eurót fogadott volna el egy bizonyos francia üzletembertől, Arnaud Mimrantól még 2009-ben – jelentette be Avichai Mandelblit főügyész, a nyomozást kommentálva. Mimrant azóta már 8 évre ítélte egy francia bíróság csalás miatt, s jelenleg börtönben ül. Az egyelőre nem tisztázott, hogy a pénz magáncélokat szolgált volna, vagy a Likud, Netanjahu pártja érdekeit, de a jelek szerint a tranzakció megtörténtéhez nem fér kétség. A miniszterelnök legfeljebb azt vitathatja, hogy a pénzmozgás legális volt-e vagy sem.

A másik ügy ennél bonyolultabb s nem véletlen, hogy erről került ki a legkevesebb információ. Eszerint Netanjahu kezdeményezte, hogy a kormány a német TyssenKrupp vállalattól vásároljon egy tengeralattjárót. A problémát az okozza, hogy a vásárlás ötlete a miniszterelnök személyes tanácsadójának, David Simronnak (Shimron) a fejéből pattant ki, aki viszont szerepel a TyssenKrupp vállalat fizetési listáin. Így a rendőrség nem zárja ki, hogy olyan politikai befolyás ütötte nyélbe az üzletet, melyet az izraeli törvények szigorúan tiltanak. De a tengeralattjáró-ügynek ez csak az egyik, méghozzá nem is a leglényegesebb mozzanata. A titkosszolgálat ugyanis már idejekorán figyelmeztette a politikai vezetést, és ennek alapján Mose Jalon (Moshe Ya’alon) védelmi miniszter Netanjahut, hogy a TyssenKruppban az iráni kormány társtulajdonos, így komoly biztonsági problémákat vet fel mindennemű kereskedelmi kapcsolat a vállalattal. Ám mindezt Netanjahu figyelmen kívül hagyta.

A harmadik vád az előbbiekhez képest valójában bagatellnek számít. Eszerint egy dúsgazdag kanadai üzletember, Ronald Lauder – aki nem mellesleg a Zsidó Világkongresszus (JWC) elnöke jelenleg – állta volna a miniszterelnök 25 éves fia, Yair Netanjahu tengeren túli utazásainak költségeit, illetve felesége, Sara Netanjahu és a miniszterelnök is több százezer sékel értékben különböző ajándékokat kapott volna Laudertől, beleértve drága ruhadarabokat is.

Hogy az izraeli demokrácia egyelőre működik, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az eljárás megindítása, mely a következő három hónapban juthat konkrét vádemelési szakaszba. Bár Netanjahu eddig egyszer sem célzott rá, hogy politikai lejáratás zajlana ellene, pártjának, a jobboldali Likudnak néhány tagja már egy ideje házal a gyanúsítással.

Hogy ez teljességgel kizárható, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt években számtalan olyan ítélet született, melyekben börtönbüntetéseket szabtak ki vezető politikusokra. Csak nemrég szabadult a szintén Likud-párti Móse Kacav volt államelnök, akit 2011-ben hét évre ítélt el egy izraeli bíróság nemi erőszak és zaklatás vádjával. A baloldali Kadima egyik vezető politikusát, Ehúd Olmert volt miniszterelnököt pedig 2014-ben ítélték hat évre korrupciós vádakkal, s most is börtönben ül.

Yair Lapid, a liberális Yesh Atid (Jes Atid) vezetője, s egyben Netanjahu legfőbb riválisa – a legutolsó közvélemény-kutatások szerint, ha ma lennének a választások, ez a párt győzne – az események kapcsán, január 2-án a Kneszetben kijelentette: „Ha Olmert után immáron a második miniszterelnöknek kellene leköszönnie posztjáról korrupciós vádak miatt, a politikai elitnek nagyon nehéz lesz visszaszerezni a közbizalmat. Szeretném emlékeztetni az ellenzéket és a médiát, hogy mindenkit tekintsenek ártatlannak, amíg a vele szembeni vádak bizonyítást nem nyernek, s ez vonatkozik a miniszterelnökre is. Hagyjuk a rendőrséget, hogy végezze a munkáját.”